Csak tiszta forrásból

Szanyi Borbála kiállítása a Várfok Project Room-ban

A kiállításon Csendes napok címmel Szanyi Borbála számos díjjal jutalmazott szobrászművész személyes számvetésként is felfogható dézsáit láthatja az érdeklődő közönség. A bádogszobrok a művész önnön, aktuális élethelyzetén való tűnődésén túl nem csak mintegy felhívnak megtenni ugyanezt a magunkén, de nagyon finom, költői ábrázolásai is ennek a jelenségnek.

Szanyi sorozatokban gondolkodik általában, ez a tárlat, illetve ennek anyaga is egy sorozat része. Használt már ezen belül fát, vastag vaslemezt, most pedig bádogot. A művek a természettől az indusztriálison át a teljesen személyes, háztartási környezetig sokféle világot idéznek meg, a konkrét kiállítóhelyet, a mű közvetlen, konkrét közegét, hordozóját is beleértve esetleg (pl. a “Vasgyár” c. sorozat a Diósgyőri Vasgyárban, 2014). Összekötő motívumuk a csipke, amit a minőségi értelemben vett idő és az abban való nyomhagyás − sőt “nyomolvasás” szinonímájaként is használ a jelenlegi kollekcióban. Tartalmilag pedig a szakrális, transzcendens.

A műtárgyak hagyományos, kézműves módszerrel készült bádogedények, amikhez gyakorlatilag elsajátította a bádogosmesterség fogásait. Ebben is, mint magában a csipkében is, megjelenik az archaikus, a hagyomány, nyilván kortársivá emelve. Az edények kényes egyensúlyi helyzetben állnak, felületük fehérrel (cinkoxid) hamvasítva, bennük vízszintben beillesztett, fényes bádoglemez, “víztükör”: a legalkalmasabb médium az önszemlélésre. A hamvas bádog pedig reflexió az égre. A víztükör egyben a szakrális megmerítkezésre is utal, hiszen az önvizsgálat egyúttal a megtisztulás is. De szimbolizálják az eltérő nagyságú felületeik és mélységeik a változékony emberi léthelyzeteket, mentális állapotokat – elhelyezkedésünket az átvitten értett emberi térben. Tiszták, likvidek és sérülékenyek.

A dézsák falában a csipkék az idő lenyomatai, nem mellesleg árnyképek a padlón, mint az emlékeink: fragmentáltan, inkább mintaképp megjelenve és erősen befolyásoltan a környezettől. A csipkénél a tér, a megvilágítás, a nézőpont ami “átírja” őket − az emlékeknél a lelkiállapot, a kor, a nem és még annyi más. Egy biztos, ezek az énkép alakulásában szerepet játszó nyomok.

A csipkézés ellenére a dézsák egyszerűek, szinte falusi miliőt idéznek, egy már nem is létező (napjainkban talán csak Erdélyben valamelyest fellelhető) életérzést. Ez az egyszerűség, jellegéből fakadóan, letisztultságot is jelez. A múlt eme megéledt relikviái emiatt tehetnek szert új jelentőségükre, ezzel a minden fölösleges formai túlkapást mellőző, funkcionalitás által meghatározott dizájnnal.

De összességében is puritán, érzékeny fogalmazásmód jellemzi a tárlatot és különösen szimpatikus, ahogyan a nőiség megjelenik a kiállítási darabokban (egy, talán egyszerűbb világ attribútumaiban), hogy bár a felhasznált formák és tárgyak a hagyományos női szerepeket idézik, mégis olyan természetességgel, ami teljesen független marad bármiféle nő-, illetve genderművészeti irányzat “egyenösvényétől”. Abszolút egyénien, őrizve és átemelve a múltat a jelenbe.

Szanyi Borbála, Csendes napok, Várfok Project Room, Budapest, 2014. 06. 13. − 07. 12.

„Csendes napok – az elmélyülés, az önmagunkkal való szembenézés pillanatai, amikor sorsfordító élethelyzetekben szükségét érezzük a számvetésnek. Az önvizsgálat egyszerre megtisztulás is, mindenféle külső segítség, mentség vagy kifogás nélkül.

A kiállított dézsák ezt a megtisztulási folyamatot idézik fel a vízben való megmerítkezés rituális jelentése által. A szobrok nyugalmi állapotukból kibillentve, kényes egyensúlyi helyzetükben és a bennük kisebb-nagyobb mennyiségben megmaradt tükörsima vízfelületekkel élethelyzetek és emberi időszakok megjelenítői, a lelkiállapotok változékonyságának szimbolikus hordozói.

A víz tiszta és állandó felülete által alkalmas arra, hogy önmagunkat kíméletlen alapossággal figyelhessük meg benne. Saját tükörképünk mögött azonban a megfoghatatlan égi szféra is kivetül a felületre, ezáltal pedig a transzcendensből is fel-felsejlik valami.

A dézsákon feltűnő finom csipke motívumok az idő lenyomatai. Eleink szerető gondoskodása és ideje, lelki örökségünk emléktöredékként erodál a szintén archaikus dézsaformákba, személyes, szinte portrészerű karakterjegyeket hordozva. A női jelenlét, a csipke által megidézett tradíciók oly módon szövik át a vas kemény felületét, ahogyan egy régmúltban ottfelejtett textildarab hagy nyomot.”