Symbols of Faith

Előadás hat magyar éremművész alkotásairól /kivonat a The Medal 2011 tavaszi lapszámából/

Kalmár János

2011. március 03.

Ez a szöveg nem teljesen azonos azzal, amit a Cardiff-i konferencián tervezek előadni. A kiejtett szó mindig máshogyan hat: játékosabb és könnyedebb. Azonban mindkét esetben szükséges a megfontoltság. Így aztán, mikor papírra vetettem az első jegyzeteket, melyek summázzák mindazt, amit elengedhetetlen művészi motivációnak vélek érmek és szobrok tekintetében, ezen jegyzetek lassacskán elburjánozva az itt olvasható szöveggé nőttek, vagyis előadásom alapjává. Az imént tettem említést a művészi motivációról, aminek oly sok létoka lehet, de ha az ember egy műtárgy valódi okát firtatja, minden külső elemet hátrahagyva, be kell látnia: az ok a műben magában van. Milyen a művészi motiváció természete? Először is mindig személyes, és mint ilyen, a jelen helyzet körülményei által meghatározott, ami viszont bizonyos fokig determinálja a mű sajátosságait is. „Egy műalkotás egyedisége elválaszthatatlan attól a ténytől, hogy a tradíció szövetébe van ágyazva.” Ez egyszersmind azt is jelenti, hogy egyedisége révén a mű kijelöli helyét a tradíció továbbvitelében. Másfelől, ha rápillantunk egy éremre vagy szoborra, egyediség és individualitás az a két ismérv, ami jellemzi a látás és tapintás útján felfedett művészi tartalmat. Ez pedig nem más, mint egy olyan személyes jelleg, ami csakis hit révén juthat érvényre. A hit az, ami minden egyes pillanatban vezeti léptünket, különösen a művészetben. Az érem vagy szobor vizuális jelei leleplezik alkotójuk hitét, és csak egy újabb személyes megtapasztalás által, egy másik ember hite által tud a művészi tartalom érthetővé válni. Ami számomra izgalmas ebben, az az, hogy hogyan jelenik meg a személyes hit érmészek és szobrászok munkáin. Ugyanakkor, mindig is ugyanezen lelkiismeret ábrázolása után kutakodtam érmekben, szobrokban egyaránt. Érmészekről és szobrászokról beszélek, mert nekem minden érem egyfajta szobor, bár visszafelé ez nem érvényes. Miben áll a kettő különbsége? Mivel minden plasztikusan megformált művészet arra született, hogy ugyanabban a térben fedje fel magát, melyet alkotójával megoszt, nyelvezete ugyancsak függ tőle. Csupán különböző terek közti méret- és aránybéli különbség az, ami szobor és érem egyedi jellegét hordozza. Ez áll a művészi tartalom méret- és arányváltozásaira is. Lenyűgöző látni, mikor szobrászok koherens szimbólumok és elemek segítségével egyazon témát feszegetnek. Ilyenkor az érem és a szobor természetének különbsége megteremti azt a ritka lehetőséget, hogy egyfajta következetesség nyomán haladjunk. A két kifejezési forma közti eltérések egyfelől megvilágítják az érem és a szobor nyelvezetének különbségét. Másfelől, éppen ezen különbözőségek teszik lehetővé, hogy többet fedezhessünk fel a művész saját művészete iránti belső motivációiról.

…

… Úgy hiszem, az érem ezen vonása segít kideríteni, megérteni és eldönteni, milyen megoldásokat és nyelvezetet kíván egy műtárgy, mert az érem szabadságot adó játékossággal telített, ami ugyanakkor nem nyomja el ízig-vérig tragikomikus nyelvezetét. Itt van például a Napos oldal /A mama kertje/, Szanyi Borbála munkája, ami jól példázza a szeretetteljes humort. Az itt alkalmazott megoldás átmenet érem és szobor között, ami rávilágít, miért is hívom az érmet szívem szerint hand-object-nek. Mérete és hozzáférhetősége révén ötvözi az érem tapinthatóságát és a szobor háromdimenziós voltát. Belesimul a kézbe, közelről fedi fel értékeit, ami az érem egyik fontos vonása.
A művész Táj című darabja ugyanezen jellemzőkkel bír, ám jóval tragikusabb érzést kelt bennem, talán a tárgyat átható erős szobrászati elem okán. Örömmel látnám nagyobb léptékű szoborként megtestesülve.
A Játékok saját gyerekkoromat idézi: a búgócsiga volt kedvenc játékszerem. Egy olyan törékeny egység szimbóluma, ami csak mozgásban, fejen állva létezik. Ez a három tárgy az ég felé törekvő élő, organikus szerkezetté válik. Ez a munka segít megértenem, hogyan is próbál Szanyi utat vágni a múlt archetípusai által, amelyek összekötnek bennünket emberi természetünk törvényeivel. Méretét és jellegét tekintve ezek az érmek –és itt nem egy klasszikus értelemben vett éremről van szó, sokkal inkább szoborszerű hand-object-ről – szintén felvetik a nagyobb léptékű megvalósítás kérdését.
A Mikrokozmosz-t valójában ezen ötlet továbbgondolásának is tekinthetjük. Első ránézésre nem más, mint egy semleges gömb. Eztán nyílásain át enged betekintést, hogy megtapasztaljuk természetét és bonyolultságát, és hagyja, hogy belső értékeiben gyönyörködjünk. Azon is izgalmas eltöprengeni, miképp válhat egy szoborból a továbbiakban érem. Ahogy ezen morfondíroztam, rögtön megértettem, hogy a méretcsökkenéssel a mű valós belső terét veszítené el. Vagyis tanulságként megállapodhatunk annyiban, hogy léteznek külön az érmekre, külön a szobrokra érvényes fő aránybeli jellemzők.
A szobrász és érmész lehetőségeinek különbségére szép példa Szanyi Lépcső-je, ami egy emberméretű doboz. Apró ablakok nyílnak rajta, és a mű alaposabb szemrevételezéséhez át kell néznünk rajtuk. Ezáltal arra kényszerülünk, hogy a teljes szobor befogadásáról a részletekre váltsunk. A pici ablakok egyikén átkukucskálva a szobor részleges képe az érem részletgazdag képére cserélődik. Tapasztalatom szerint, minél kiérleltebb struktúrájú, érett szimbolikus nyelven beszélő művészi értékekkel bír egy érem, annál több értelmezési utat nyit formák és asszociációk révén.

…

Minden kétséget kizáróan igaz, hogy az érem a szobor hiteles társa, így mindig számíthatunk megjelenésére, valahányszor szükség van rá, akár a szobor előfutárának szerepében, akár egy később megvalósuló mű téma-variációjaként, vagy egyszerűen csak l’art pour l’art születve meg, kapcsolódó szobor híján.